Miért éppen velünk?
- Legfőképpen azért, amit egy régi kedves partnerünk mondott rólunk:
Nyolc éve, hogy együtt dolgozom a HDTeammel.
Szeretem, hogy nem rutinból tréningeznek. Látszik, hogy minden közös munkát újabb, az előzőekre semmiben sem hasonlító kihívásként fognak fel.
Szimpatikus, hogy legalább annyit dolgoznak az előkészítéssel, az üzenet megértésével és a csapat 'feltérképezésével', mint a tréning közvetlen megvalósításával.
Az elmúlt nyolc évben a cégeimnél elért eredmények őket igazolják. Az hogy őket választottam, pedig engem.
- Aztán pedig azért, mert nálunk nincs tréning előzetes egyéni felmérés nélkül! Hiába tudjuk a célt, hogy hová kell eljutni a fejlesztés végére, ha a kiindulóhelyzet nem pontos, akkor az odavezető út is bizonytalan lesz...Ebből az is következik, hogy nem tréningekben, hanem fejlesztési folyamatban, megoldásban gondolkodunk.
- Harmadrészt pedig azért, mert valljuk, hogy a képzési és coaching programok egyaránt befektetések, amelyeknél a megtérülés ugyanolyan fontos, mint más invesztíció esetén. Ezen befektetések hatékonyságát több szinten is mérjük és az eredményességért garanciát vállalunk.
- Negyedrészt azért, mert nemcsak széleskörű referenciával, igazolt szakmai gyakorlattal és akkreditált képzési programokkal dolgozunk bírunk, hanem mert az általunk használt sokféle online teszt megoldást széleskörűen tudjuk a fejlesztési programok támogató eszközéül használni.
Amiben hiszünk

Mindenekelőtt hiszünk abban, amit Buckingham és Koffmann leírt, miszerint:
Az emberek nem változnak túl sokat. Nem érdemes időt vesztegetni arra, hogy pótoljuk ami hiányzik, próbáljuk inkább kihozni belőlük azt ami bennük van! Az is épp elég nehéz.
Ugyanakkor abban is hiszünk, amit Umberto Saxer mondott:
A sikeres vezetők vagy értékesítők nem születnek, hanem magukat teszik azzá.
Hiszünk abban is, hogy a HDTeam közreműködése révén ezek a fontos sikertényezők jelentősen fejleszthetők.
És abban is hiszünk, hogy egy ingyenes konzultáció során Önt is meggyőzzük erről...
