És a dolgok a helyükre kerülnek…
20
szept

Sikerrel újítottuk meg a lejáró intézmény-akkreditációs tanúsítványunkat! Ezelőtt 4 évvel szereztük meg a HDTeam akkreditációját, amelyet a törvényi előírásoknak megfelelően augusztusban megújítottunk, így 2015-ig újra érvényes. Véletlenül sem az ezzel járó tortúrát szeretném ecsetelni, bár lenne mit…
Az önmagában is jó érzés, hogy az embernek “papírja van róla”, hogy a törvényi előírásoknak, a szakmai elvárásoknak megfelelően működik, de azt is tudjuk, hogy ennek jelentősége nem ebben rejlik.
Hanem abban, hogy akkreditált képzési intézmény közreműködése révén lehetőség nyílik a cégek saját dolgozóinak képzésének finanszírozására a szakképzési hozzájárulás terhére. Ez azt jelenti, hogy az éves kifizetett bér bizonyos százalékát szakképzési hozzájárulás címen, adóként be kell fizetni. Azonban a jogszabály lehetővé teszi, hogy ennek egy része saját dolgozó képzésére fordítható, így az erre a célra fordított összeget nem kell adóként befizetni.

Az év vége felé közeledve érdemes szétnézni, hogy van-e a szakképzési alapnak még felhasználható része és ha igen, akkor érdemes akár a HDTeamnél is érdeklődni a lehetőségekről… :)

HDTeam akkreditáció 2011

Share
Category : Érdekesség | Tréningek
3
jan

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk!

Ahogyan azt karácsonyi levelünkben jeleztük, az év végi ajándékokra és üdvözlőlapokra szánt összeget hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítjuk. Köszönjük a puzzle kirakása révén nyújtott "bíztatást".  Ígéretünk szerint minden új játékos esetén 350 forinttal emeltük meg az összeget. Csak emlékeztetőül, erről a játékról volt szó:

Karácsonyi puzzle

Jogos a kérdés, hogy mennyi támogatás is gyűlt össze ezen a módon?

Nos, a mai napig 121 játékos rakta ki a puzzle-t. (sokan voltak, akik a versenyszellemtől hajtva nem is egyszer, hanem akár 8-10 alkalommal is nekifutottak a rekordkísérletnek… de a legkitartóbb játékos nem kevesebb, mint 26 alkalommal próbálkozott…). A 109 játékos 350 forintja mindösszesen 42.350 Ft-ot jelent. Mivel nem szeretnénk kevesebb összeget juttatni az alapítványoknak, mint az elmúlt évben, így ezt kiegészítjük 55.000 Ft-ra, azaz a Bátor Tábor Alapítványnak és a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak egyaránt 27,5-27,5 ezer forintot utalunk el.

Köszönjük a "bíztató" közreműködést és a megerősítő visszajelzéseket is! Adakozni is sokkal jobb így!

És a dolgok a helyükre kerülnek…

HDTeam

Ui: nem a verseny volt az elsődleges cél, de természetesen gratulálunk az első helyezett, leggyorsabb kirakónak, aki "M.Cs" néven szerepelt és 11 másodperces eredményt ért el…

 

 

Share
Category : Érdekesség | Nincs kategorizálva
14
dec

Karácsonyi puzzleKellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk!

Az évvégi ajándékokra és üdvölőlapokra szánt összeget – az előző évhez hasonlóan – hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítjuk. (a tavalyi támogatásról összesítés itt: http://hdteam.hu/archives/1791 ) Az általunk elküldendő összeg növelésére Ön is “bíztathat” bennünket az alábbi linken elérhető kis karácsonyi puzzle kirakásával. 350 forinttal emeljük meg az összeget minden újabb játékos esetén.

Karácsonyi puzzle

Játsszon velünk a gyerekekért!

Az így összegyűjtött összeget egyenlő arányban a Bátor Tábor Alapítványnak és a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatjuk el.

És a dolgok a helyükre kerülnek…

HDTeam

continue

Share
Category : Érdekesség | Tréningek
7
jan

Ahogyan azt karácsonyi levelünkben jeleztük, az évvégi ajándékokra és üdvölőlapokra szánt összeget hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítjuk. Köszönjük a puzzle kirakása révén nyújtott “bíztatást”.  Ígéretünk szerint minden új játékos esetén 300 forinttal emeltük meg az összeget. Csak emlékeztetőül, erről a játékról volt szó:

Karácsonyi puzzle

Jogos a kérdés, hogy mennyi támogatás is gyűlt össze ezen a módon?

Nos, a mai napig 126 játékos rakta ki a puzzle-t. (sokan voltak, akik a versenyszellemtől hajtva nem is egyszer, hanem akár 8-10 alkalommal is nekifutottak a rekordkísérletnek…). A 126 játékos 300 forintja mindösszesen 37.800 Ft-ot jelent, ezt kerekítjük fel 50.000 Ft-ra, azaz a Bátor Tábor Alapítványnak és a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak egyaránt 25-25 ezer forintot utalunk el.

Köszönjük a “bíztató” közreműködést és köszönjük a megerősítő visszajelzéseket is!

Szándékaink szerint az idei évben szélesebb közönség bevonásával és persze eredményes céges működéssel még nagyobb összeget fogunk az arra rászorultaknak juttatni.   

És a dolgok a helyükre kerülnek…

HDTeam

Kiss József – Puskár Ildikó – Kovács József

Ps: nem a verseny volt az elsődleges cél, de természetesen gratulálunk az első helyezett, leggyorsabb kirakónak, aki “balázs” volt 15 másodperces eredménnyel…

Share
Category : Érdekesség
22
dec

Karácsonyi puzzleKellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk!

Az évvégi ajándékokra és üdvölőlapokra szánt összeget hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítjuk. Az általunk elküldendő összeg növelésére Ön is “bíztathat” bennünket az alábbi linken elérhető kis karácsonyi puzzle kirakásával. 300 forinttal emeljük meg az összeget minden újabb játékos esetén.

Karácsonyi puzzle

Játsszon velünk a gyerekekért!

Az így összegyűjtött összeget egyenlő arányban a Bátor Tábor Alapítványnak és a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatjuk el.

És a dolgok a helyükre kerülnek…

HDTeam

Share
Category : Érdekesség
30
nov

Az elmúlt hét pénteken, november 27-én került megrendezésre a Szervezeti és személyes/értékesítési hatékonyság növelése címmel egy rendezvényünk, amelynek témáját a cím jól leírja, amelyen a részvétel ingyenes volt és amely az alábbi három témáról szólt:

- online tesztek használata a kiválasztásban és a fejlesztésben (DISC teszt, SalesMax, Facet5)

- a szervezeti hatékonyságot felmérő audit (KLM audit)

- a képzési, tréning programot hatékonyságát mérő kalkulátorok

Eredetileg kizárólag a résztvevők számára biztosítottuk a bemutatott eszközök letöltésének lehetőségét, de ezt most minden blog olvasó számára biztosítjuk 24 óráig.

A mintariportok, a kalkulátorok, az ingyenes tesztek itt érhetők el: 11.27-i bemutató anyagai

A bemutatott prezentáció a Slideshare oldalain is megtalálható: 1127 prezentáció

Külön is említést érdemelnek azok a tesztek, amelyek egyedül, off line módon, saját értékeléssel tölthetők ki és sok-sok segítséget adnak a

- támogató vezetői kompetenciák

- az asszertív kommunikációs viselkedésmód

- és a konfliktuskezelési stílus értékeléséhez.

Szóval a szükséges link itt található.

A résztvevők visszajelzéseit örömmel olvastuk:

“Nagyon érdekesnek találtam a tesztek bemutatását. Jó hangulatú rendezvény volt, tetszett a csoportos játék, és a konzultációt is biztosító előadásmód.”

” Nagyon tetszett a hozzállás, a profizmus, az elhivatottság.”

“Nagyon kellemes benyomások értek és hasznosnak találtam minden elhangzott információt.”

 

Szeretnénk, ha élőszavas támogatás nélkül is hasonlóan hasznosnak találnák az anyagokat. A kérdéseket, véleményeket, visszajelzéseket természetesen várjuk…

 



Share
Category : Érdekesség | online tesztek | Tréningek
23
nov

A Vodafone nyerte a HR Oscart

Költséghatékonysági programjuk példaértékű levezetéséért a Vodafone Zrt. HR csapatának ítélték oda a HR Oscar díjat, amelyet idén első alkalommal adott át a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ).

A díjat a HDTeam támogatta és a cég nevében Kiss József adta át. Az elismerést jelképező Oscar kisplasztika átvétele mellett a Vodafone csapat tagjai DISC alapú kommunikáció- és együttműködésfejlesztő programban vesznek részt.

A legjobb diplomamunkáért járó díjat Kertészné Benkóczy Laura vehette át, míg az év legjobb válságkezelő szakembere Fábián Gergely, az Autoliv Kft. munkatársa lett.

A Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége hagyományteremtő szándékkal hozta létre a HR Oscar díjat, amelyet néhány napja adtak át egy szakmai konferencia keretei között. Az alapítók célja, hogy a díjjal szakmailag elismerjék a HR területen dolgozókat, másfelől szeretnének ezáltal fórumot biztosítani arra, hogy a példaértékű gyakorlati tudás minél több szakmabelihez eljusson.

A pályázatot három kategóriában írták ki:

nevezni lehetett az év legjobb HR csapata elismerésre,

a legjobb HR témájú diplomamunkára

valamint az év legjobb válságkezelő szakembere címre.

A beérkező pályamunkákról öttagú szakmai zsűri döntött, a legfontosabb szempont az volt, hogy a megváltozott gazdasági helyzetre milyen újító, innovatív, gyakorlatias megoldásokat tudtak kitalálni a jelentkezők, ebben milyen szerepe volt a HR-nek, és az intézkedés mennyire hatott ki a vállalat egészére.

Költséghatékonyság példaértékűen

Az év legjobb HR csapata a Vodafone Zrt. lett, költséghatékonysági programjukkal ugyanis megmutatták, hogyan lehet a megszorító intézkedéseket úgy véghezvinni, hogy a dolgozók továbbra is motiváltak maradjanak.

Mint Gothárdi Ibolya, a vállalat HR vezérigazgató-helyettese elmondta, sokat segített ebben, hogy a dolgozókat bevonták a folyamatba, egyebek mellett bevezették a “brilliáns ötlet programot”, így mindenki javaslatot tehetett arra, hol, milyen területen tudnának költségeket megtakarítani. Az intézkedéseket transzparensen kommunikálták és folyamatos volt a párbeszéd a munkavállalókkal – emelte ki a szakember.

HR a kkv szektorban

Humánerőforrás tevékenységek alkalmazásának lehetőségei a magyar kisvállalkozások esetében című diplomamunkájáért Kertészné Benkóczy Laura vehette át az SZTMSZ HR Oscarját. A bíráló bizottság már a témaválasztást önmagában érdekesnek találta, hiszen a munkavállalók 60 százaléka ilyen keretek között dolgozik. Laura diplomamunkájában azt vizsgálta, miként működnek a HR folyamatok a mikro, kis és középvállalkozásokban. Szerinte a HR szolgáltatói piac már telített a multinacionális cégek irányába, ezért érdemes lenne a kvv szektor felé nyitniuk.

Üzemorvos és DISC teszt a HR szolgálatában

2009 legjobb válságkezelő szakembere Fábián Gergely, az Autoliv Kft. munkatársa lett, aki dolgozatában a recesszióban alkalmazható személyzetfejlesztési megoldásokat ismertette. Az autóipari cég egyebek mellett felismerte, milyen fontos HR funkciója lehet az üzemorvosnak, milyen nagy szerepe van a prevencióban, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók motiválására és elégedettségük növelésére. A cég fejlesztési programjaiban komoly szerepet kapott a DISC teszt alkalmazása is.

A konferencia bemutatta, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben milyen stratégiával operálnak az egyes szervezetek – outplacement, távmunka -, de ötletekkel szolgált arra is, miként lehet a jelen helyzetben kulcsembereket megtartani.

Az egynapos rendezvény foglalkozott azzal is, hogyan látják a HR vezetők és a cégek felsővezetői egymás tevékenységét és szerepét.

Aktuális téma volt az is, hogy milyen tesztek és kiválasztási módszerek segítik a cégek és a kiválasztást segítő fejvadászok, valamint a közvetítők munkáját a legalkalmasabb szakemberek megtalálásában.

 

Share
Category : Érdekesség | online tesztek | Tréningek

HDTeam

"és a dolgok a helyükre kerülnek..." Tovább »

Feliratkozás

Feliratkozás RSS szolgáltatásra

Kapcsolat

Human Development Team
1112. Budapest, Neszmélyi 40. 2/1

Tel : 36-30-552-5697

info@hdteam.hu


Rendszeres és friss információk a legújabb képzési lehetőségekről,

a fejlesztési folyamatban alkalmazható online tesztekről.

Folyamatosan megújuló akciós tréning ajánlatok.

Feliratkozás

[bezár]