Posted by (0) Comment
Rendhagyó történelmi leckénk szereplője ezúttal I. Béla magyar király, aki 1060 és 1063 között uralkodott.
A szeptember 11-e számára is szerencsétlen nap volt, ugyanis a Rábca vidékén belehalt sérüléseibe, miután a dömösi kúriájában rászakadt a trónépítmény és súlyosan megsebesítette. Biztos vagyok benne, hogy a királyok esetében ez a legritkább okok egyike, amely miatt búcsút mondanak trónjuknak (és életüknek…) A múltheti magyar-svéd mérkőzéshez hasonlóan sokan gondolhatják, hogy ilyen is csak velünk, magyarokkal eshet meg.
De tekintsünk el I. Béla személyétől és maradjunk csak a király és a trón szimbólumánál.
Manapság a “nagy király” az, akit felvesznek (vagy kineveznek) egy vágyott munkakörbe. Akár kívülről, akár cégen belülről jön, ennek a “mi királyunknak” a megszerzett munkakör jelenti a trónt. Ha sikerül megfelelnie a munkaköri elvárásoknak, akkor jól ül a trónon, ha ez kevésbé megy, akkor bizony inog alatta… Sőt olyan “királyt” is láttunk már nem egyet, aki leesett a trónról és örülhetett, ha kisebb sérülésekkel megúszta…
Bármilyen izgalmas kérdés is, ne foglalkozzunk most azzal, hogy ki és hogyan kerül-kerülhet a trónra. (a korábbi hírleveleinkben úgyis inkább erről volt szó…)
Mitől függ az, hogy valaki stabilan ül-e a trónon vagy sem?
Lényegében három dologtól:
* ő maga mennyire felkészült, mennyire “uralja” a trónt
* a trón mennyire stabil, mennyire van rögzítve
* a trón körüli személyek mennyire segítik a királyt a “trónolásban” vagy épp ellenkezőleg mennyire fűrészelik a trón lábát
Azaz
* rendelkezik-e az illető a munkakör betöltéséhez szükséges felkészültséggel,
* kellőképpen rögzítettek-e a munkakör elvárásai, kidolgozott-e az, hogy pontosan mit várunk el tőle és ehhez milyen eszközei vannak
* és nem utolsósorban megkap-e a környezetétől minden támogatást ahhoz, hogy sikeres legyen.
Ha a három elemből bármelyik hiányzik, akkor kezdhetünk aggódnia “királyunk és a trónunk” sorsáért…
Ahogy a legjobb értékesítő sem fogja megváltani a világot, ha nem kapja meg a céges háttértámogatást…
Ahogy a legjobb vezető sem lesz hosszútávon eredményes, ha csak “keresgeti” munkaköre határait…
Az általunk használt online tesztek egyik legfőbb erőssége, hogy nemcsak a kiválasztásban nyújtanak segítséget, hanem ahhoz is hasznos instrukciókat adnak, hogy milyen vezetői támogatás szükséges a kiválasztás utáni időszakban.
Nemcsak felültetik a királyt a trónra, de segítenek is őt minél tovább ott tartani…
Ha többet akar megtudni ezekről a megoldásokról, akkor ezt most ingyenesen
megteheti:
2009. szeptember 18-án Miskolcon kerül sor egy rendezvényre, ahol a szervezeti hatékonyság, illetve az értékesítői eredményesség témaköréhez kapcsolódó eszközöket mutatjuk be.
2009. október 2-án ugyanez a rendezvény Budapesten kerül lebonyolításra.
Bővebb információ a miskolci eseményről 09.18.
Bővebb információ a budapesti eseményről 10.02.
Kiss József
Posted by (0) Comment
Szeptember 10-11-én lesz a következő open tréningünk Prezentáció témakörében. A tréner Dr. Molnár Péter lesz és néhány napig még egy különleges kedvezmény is jár a jelentkezőknek… Bővebb információ itt: http://www.treningek.hu/pages/page.php?pa=302e6120-14a4-7631-f440-4a38bff76e19
Posted by (2) Comment
A héten került megvalósításra a DISC alapú kommunikációs tréning Budapesten a Griff Konferenciaközpontban. A tréning annyiban volt speciális, hogy valamennyi résztvevő előzetesen kitöltötte a DISC kérdőívet, így az egynapos tréning második része igazán testreszabott, az egyéni riportokon alapuló program volt. A tréningnek ez az új megközelítése nagyon is elnyerte a résztvevők tetszését. Folytatás szeptember végén…